2020. március 23., hétfő

Bibliaismeret - A rómaiakhoz írt levél

Kedves Patrik!
A tankönyvben a 113. oldalt olvasd el!
A  Tk. 115.o. 2. a,b,c feladatokat töltsd ki!
A füzetedbe az alábbi vázlatot másold be!

PÁL APOSTOL
Bevezetés: Pál apostol 13 levelet írt főleg gyülekezeteknek, illetve egy-egy magánszemélynek. Ezeket a leveleket az Újszövetségben olvashatjuk.
Rómaiakhoz írt levél.
Ebben a levélben a keresztyénség lényegét foglalta össze. Ennek a lényege, hogy az embert a bűne elválasztja Istentől. Isten ezt a bűn "falat" lerombolja, csak kérni kell rá. Nem kell kiérdemelnem, megfelelnem, teljesítenem ezért. Ő, Jézusba vetett hit által, kegyelemből mindenkit egyformán elfogad.
Megigazulás = az embert Isten igaznak fogadja el, Jézusba vetett hite alapján. Így válunk igazzá az Ő szemébe.





Katolikus hittan


Értékes élet
1.Oktatási cél: Tanulják meg a tanulók tisztelni a másik embert
2. Képzési cél: Legyenek a diákok érzékenyek a segítségre szorulók iránt
3. Nevelési cél: Az emberi élet értékének tudatosítása

1.      Érdeklődés felkeltése

Olvassuk el az óra címét, a szentírási idézetet + Teréz anya: Az élet himnusza című imáját – 104.oldal

2.      Illusztrált magyarázat

- minden gyermek Isten ajándéka
- Isten az embert testtel és lélekkel ajándékozta meg → felelősek vagyunk saját magunkért és másokért
      • figyeljünk testi – lelki egészségünkre
      • az élet tisztelete = az élet védelme
-          a fogantatástól tiszteljük az életet
-          Isten az embert kezdettől fogva akarta, szerette, megteremtette, az örök boldogságra rendelte
                Az élet védelmének megvalósítása
                • védjük a környezetünket
                • óvjuk a növényeket és az állatokat
                • tiszteljük az embereket
                • segítsük a testileg, szellemileg meggyengült embereket
                • elfogadjuk és fejlesztjük önmagunkat
-   ki kell alakítanunk az életszemléletünket
                                                                        
                                       a világról alkotott képünk

Pozitív életszemlélet

a, Táplálkozás
     • igényesen megterített asztal
     • hálaadás az ételért
     • az étel megosztása másokkal

b, Sport
     • segít kitartóbbá válni
     • önfegyelemre tanít
     • örömet okoz

c, Zene
    • épít bennünket
    • fejleszti kitartásunkat, figyelmünket, türelmünket

Negatív életszemlélet

a, Öngyilkosság
    • az Istenben és az emberekben való bizalom hiánya

b, Gyilkosság
    • a másik ember életének szándékos kioltása
    • szavainkkal is ölhetünk: rágalmazás, a másik becsületének megsértése

c, A magzat élethez való joga
    • az emberi életet a fogantatástól kezdve tisztelni és védeni kell

d, Eutanázia ( kegyes halál )
    • a beteg, sérült vagy idős személyek életének a kioltása

e, Szeszesital és drog
    • csökkenti a koncentráció képességet
    • a drog tudat-, cselekvés- és hangulat – módosulást okoz
    • gyakori használatuk bűnök sorozatát indíthatja el

3.      Élettel való kapcsolat

Egyik este gondosan terítsd meg az asztalt, hogy ünnepi módon tudjatok közösen étkezni.

4.      Heti gyakorlat

A héten minden napnak megkeresem a legszebb pillanatát és megköszönöm Istennek.

5.      Összefoglalás

Oldd meg a következő feladatokat!
105. oldal/Jelöld az igaz állításokat…, Keresd meg a szavakat a táblázatban

Olvasd el Morus Szent Tamás: Ima és jó kedély című imáját

Ima és jó kedély
Adj, Uram, jó emésztést! De legyen is mit emésztenem!
Adj testemnek egészséget, s persze szüntelen jó kedvet is, mert ez az egészség záloga!
Adj, Uram, ép lelket: lássam meg a jót és a tisztát! Ne türelmetlenkedjem a bűn miatt, de találjak utat, hogy legyőzzem azt!
Áldj meg olyan lélekkel, mely nem ismeri az unalmat, nem morog, nem sopánkodik és nem elégedetlen.
Ne engedd, hogy túl komolyan vegyem azt a valamit, ami sokszor belém lopakodik és neve: „ÉN”.
Add, Uram, hogy értsem a tréfát.
Tégy képessé,
      hogy mindig tudjak kacagni egy viccen,
      hogy életem örömökben bővelkedjék.
Tégy gazdaggá,
      hogy tudjak mit megosztani másokkal.
Ámen


Technika 7.b

Kedves 7.b osztályos tanulók !

Nagyon sok házi feladatot kaptam  a megadott e-mail címre. Köszönöm szépen !
A mai órán is maradunk a kert témakörnél .Az lenne a feladat hogy a technika füzetbe tervezzetek egy kertet,amely lehet tetszőleges:haszonkert,díszkert..stb.
A terv elkészítéséhez használjatok vonalzót,körzőt .Készítsetek a rajz mellé jelmagyarázatot.
A növényeket,felületeket színezzétek ki tetszőlegesen .
A tervezésben segítséget ad a következő ábra :

A házi feladatokat az epitok.5.a@gmail.com email címre küldjétek .
Határidő: 2020.márc.27.péntek  20.00 óra
Boros Pál

Földrajz 03.23.

Sziasztok!

Nagyon örülök,hogy többen visszaküldtétek a feladatot földrajzból,van,aki szorgalmit is csinált.Mindenképpen értékelni fogom,aki határidőre megküldi a feladatokat,nekünk tanároknak is így lenne könnyebb!Örülnék,ha jeleznétek nekem vagy az osztályfőnöknek,hogy mi az oka annak,hogy többen viszont nem reagáltok semmire.
Tudjátok,valahogyan értékelnünk kell,még tart az iskola,nincs szünet.Jelezzétek,mi a gond!!

A múlt órán azt kaptátok feladatként,hogy rajzoljátok le az USA kontúrját a főbb nagyvárosokkal.Akik megcsinálták,ügyesek voltak.
A mezőgazdaság témakörből a kérdésekre a következő válaszok a helyesek:


Írjátok le szintén a füzetbe, milyen mezőgazdasági növényt termesztenél,ha

-a Prérin ÉNy-on lennél farmer:tavaszi búzát

-a Préri középső részén gazdálkodnál :kukoricát,őszi búzát,dohányt

- a Préri déli részén lenne családi gazdaságod:gyapot,földimogyoró,szója

-a Mexikói-öbölben,Floridában lenne ültetvényed:cukornád,rizs,narancs,zöldség

-Kaliforniában kertészkednél?:öntözéssel szőlő,gyümölcs,zöldség

 Javítsátok ki a feladatot a füzetben! (pótolja,aki nem csinálta meg)

Képtalálatok a következőre: kanadaÍrjátok le a következő rövid vázlatot a füzetbe KANADÁ-ról!

A Föld 2.legnagyobb állama.Fővárosa: OTTAWA
Az angolok és franciák gyarmatosították,így ez a 2 nyelv hivatalos ebben az országban. 
Jelentős nagyvárosai MONTREAL és TORONTO.
A Föld legnagyobb fakitermelői közé tartozik,a tajga növényzet adja a lehetőséget.
Papírgyártása kiemelkedő,exportál is.(export=kivitel)
Képtalálatok a következőre: kanadaSok ásványkinccsel rendelkezik,hiszen a Kanadai-ősföld bővelkedik energiahordozókban és színesfémércekben is.
A nehézipar számára vízi erőművek szolgáltatják az energiát. 
Sok magyar él Kanadában. 











 





A mai órán LATIN-AMERIKÁVAL foglalkozunk(.Tk.62-64.oldal)

Húzzátok alá a könyvben,
-Kik lakják Latin-Amerikát?
-Melyek a legfontosabb természeti erőforrások?
-Melyek Latin-Amerika világpiacra kerülő terményei és termékei?

Keressétek meg az atlaszotokban a következő országokat és azok fővárosait,valamint jelentős kikötőiket!

BRAZÍLIA
ARGENTÍNA
MEXIKÓ
VENEZUELA
PERU
CHILE
KUBA

Ezt kérem a füzetbe csak házi feladatként leírni és elküldeni!
Tehát országok,főváros,kikötők

Végül egy kis gyakorlás! A kedvenc témátok! Legyetek ügyesek!


http://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=518&select_osztaly_search=5-8-osztaly&select_tantargy_search=foldrajz&select_temakor_search=a-foldrajzi-ovezetesseg-alapjai

03.23. Református hittan

Sziasztok!

Megvolt a minden napi imádság? :-) Nekem igen! Folytassátok!
Azt mondják, aki énekel, kétszeresen imádkozik. Örülnék, ha megnéznétek ezt a videót:

https://www.youtube.com/watch?v=GcWwMULWDTU

- ez egy dicsőítő ének, szabad énekelni, sőt táncolni is!

De akinek nem jön be a Planetshakers stílusa, vagy lágyabb dallamokra vágyik, megnézheti ezt is:

https://www.youtube.com/watch?v=DXDGE_lRI0E

Ha tetszett, kereshettek még több dalt!
HALLELUJA - ki emlékszik rá, mit jelent?
Megfejtés: DICSÉRJÉTEK AZ URAT. Dicsérjétek és hívjátok segítségül! :-)

Fizika 03.23. Gázok nyomása


Kötelező teszt:
h//docs.google.com/forms/d/1bTJN5mkmTTLPsYnTbiwzYIwQ0DnwqQp45bZlK38yfVg/prefill

A sűrűség-gyakorló feladatsorból már láthattad, bizony a levegőnek is van tömege, nem volt meglepő a tanterem levegőjének tömege? 

A közegellenállásnál is beszéltünk róla, hogy a levegő is egy közeg, ami körülvesz minket, nyomást gyakorol a benne lévő testekre; ez a légnyomás. A hidrosztatikai nyomáshoz hasonlóan a légnyomás is minden irányban tapasztalható. 

A légnyomást Torricelli (toricselli) olasz tudós mérte először. 

Egy 1méter hosszú, egyik végén zárt üvegcsövet töltött meg higannyal, majd belefordította egy higannyal teli kádba a nyitott végével. Ott egy része a higanynak kiömlött, de 76 cm magas higanyoszlop maradt a méteres üvegcsőben. 
A fehér nyilak mutatják tehát a légnyomást a h higanyoszlop magassága pedig ezzel egyenlő mértékű. (Ha a sűrűségszámítást értetted és a folyadékok nyomására emlékszel, akkor ki is tudod számolni.) Ez az érték megközelítőleg 100kPa (kilopascal).
Ez a kísérlet a barométer (légnyomásmérő) működésének az alapja.  (érdeklődőknek videó: https://www.youtube.com/watch?v=G9u2tRdzXRU )
Ezt a rajzot kérlek vázlatosan a füzetedben is jelenítsd meg!
A mosdókagyló felett végezd el ezt a kísérletet: 
vízzel színig teli pohár szájára tégy egy karton, vagy plexilapot, majd fordítsd fel a poharat és engedd el a lapot! Meglepő, de nem esik le róla a papír. A levegő nyomása az, ami bármely irányból a pohárhoz szorítja a lapot. Ezt tapasztalod akkor is, amikor szívószállal próbálsz átmeríteni valamennyi vizet egy másik pohárba, felülről befogod a szívószálat, s a benne lévő folyadékoszlop nem folyik ki, mindaddig, míg el nem engeded a felülről befogott nyílást. Rendezz otthon versenyt, ki bírja gyorsabban megtölteni a poharát a szívószállal :)(sokféle megoldás lehetséges)

A légnyomás függ: 

  • A tengerszint feletti magasság növekedésével a légnyomás nagysága csökken, hiszen csökken a ránk nehezedő levegőoszlop magassága és sűrűsége is.  (Ezt érezzük ha hegyoldalon vagy repülőgéppel emelkedünk, bedugul a fülünk - az egyensúlyi folyadék és a légnyomás-változás okozza)
  • A páratartalomtól. Minél nagyobb a páratartalom, annál kisebb a légnyomás, esős idő várható. A párás levegőnek kisebb a sűrűsége - a felhők ezért szállnak fent ( a levegő párája H2O (az oxigén és nitrogénmolekulák között), ezeknek a vízmolekuláknak kisebb a tömege, mint a száraz levegőben lévő O2 és N2 molekulák tömege.

A légnyomásváltozás az emberi szervezetet megterhelheti. 
Szorgalmi feladat kisötösért: Nézz utána, mit jelent: 1.keszonbetegség, 2.miért edzenek az olimpiai sportolók pl. Mexikóvárosban? (a válaszokat messengeren vagy a teszt megoldásánál privát üzenetben kérem küldeni, gépelve vagy jegyzetet fotózva)
Ha átolvastad a leckét, lejegyzetelted és megértetted, olvasd hozzá a tankönyvet: 
OFI tk. (Papp B. és Homok)  48-50. oldal, Mozaik (zöldsuli): 81-82. oldal
Munkafüzet mindenkinek: 41/ 1(Ramóna ez lett volna a bemutatód?), 41/2,3. 
A munkafüzet feladatait nem teszem kötelezővé, hogy elküldjétek nekem, a következő leckével felrakom a megoldásokat, önellenőrzésre. (Ha valaki mégis lefotózza, szívesen veszem,itt a classroomban privát üzenetben, messengeren, vagy judit.busi@gmail.com email-en.)
Ne feledjétek, a nyomás témakörben megmarad a lehetőség a projektmunkára, hiszen távol egymástól is lehet produktumot előállítani, most egy kis nehezítés, hogy a kísérleteket vagy bemutatókat most videóra kell rögzíteni. Akinek ilyen lehetősége nincs, készíthet ppt-t vagy dokumentumos beszámolót, vagy megírhatja a témazáró dolgozatot is. 
Teszek majd fel néhány videót a tavalyi megoldásokról, hogy ihletet kapjatok. 
Busi Judit

Fizika március 23.

 Felhajtóerő, Arkhimédész törvénye

https://docs.google.com/document/d/1NmzMpvLsYRp7A9JOXVqle9j2VhDHXal0gJDg-dk9VjY/edit?usp=sharing

A link egy óra tananyagához visz, melynek tartalma:
Videótanár(rövid)
Vázlat a füzetbe
Tankönyv, Munkafüzet feladatai (rátok a Mozaik tankönyv és OFI-s munkafüzet vonatkozik)
Érdekes olvasmány (szorgalmas, érdeklődő diákoknak)
Egyéb digitális segítség
A munkafüzet feladatait egyelőre nem kérem kötelezően vissza, önellenőrzést tanultok, a megoldásokat a következő leckével küldöm, ellenőrizni és megjegyezni a jó megoldásokat.

A sűrűség munkafüzeti feladatainak megoldása két fotón:
https://drive.google.com/file/d/1n00SiKaOgLzNwTURf7s1X4sXcDDxhXFT/view?usp=sharing
https://drive.google.com/file/d/1muReH25F_pcUKEsLLzcvhyMaQ1j2hMwq/view?usp=sharing
 
Ha nem jól olvasható, szólj, elküldöm privát. Ellenőrizd, javítsd, jegyezd meg!
Jó munkát: Busi Judit

Földrajz 06.11.

Sziasztok! Lezártuk a jegyeket,zárjuk a tanévet! Jó pihenést kívánok mindenkinek a nyári szünetben!Vigyázzatok Magatokra,mozogjatok sokat,...