2020. május 4., hétfő

Katolikus hittan


VI. Értékes közösség 1. A közösség értéke 7.oszt.

A múlt héten összefoglaltuk „Az élet értékes” című fejezetet. Remélem, hogy legalább egy értékes gondolatot, amit a mindennapi életben is tudtok használni, megőriztetek belőle.

Megköszönjük, Uram, mindazokat, akik szeretnek minket, és akiknek megtapasztaljuk gondoskodását. Ámen – Ezzel az imával kezdjük a mai órát.

A VI. fejezet feldolgozása következik - Értékes közösség a címe.
Nyissátok ki a könyveteket és először olvassátok el a 120. oldalon a Kiss József,
színház rendezővel készült riportot. A „Mit üzen a 7. osztályos fiataloknak?”  című
bekezdésben húzd alá azt a gondolatot, ami szerinted, személy szerint neked szól!
Ebben a fejezetben az első lecke a közösség értékéről szól. Erről volt már szó, a
„Csapatjátékos vagy?” (I./4.) című részben. De most egy kicsit más szemszögből közelítjük meg.

Olvasd el a „Kötődéseink” és a „Közösség” c. bekezdést.
A következő szókeresőben keress 11 olyan szót, ami általában a közösségre jellemző:

Ha megnézzük a képet a 121. oldalon a csíksomlyói búcsúról, az embereket csak kis
pöttyöknek látjuk. Nők, férfiak, fiatalok, idősek, különböző nemzetiségűek, foglalkozásúak, de egy valami összeköti őket – bizonyára mindnyájan az EGYHÁZ tagjai.
Minden közösség valami köré szerveződik. Az Egyház azonban egy olyan értékes
közösség, aminek a középpontjában nem valami, hanem valaki, mégpedig Jézus Krisztus áll.
Jézus életéről már nagyon sok mindent tudtok. Így nem fog gondot jelenteni a 122. oldalon a színes ceruzák alatti feladat megoldása. (írjatok legalább öt mondatot)
Utána olvassátok el az „Érték” c. bekezdést. Húzzátok alá benne azt a két mondatot,
amiből kiderül, hogy mitől hiteltelen és mikor képmutatás a vallásosságunk.
Gondoljátok végig, hogy rátok jellemző-e valamelyik, és ha igen, akkor hogyan tudok rajta változtatni.
Pihenésként színezzétek ki a 123. oldalon lévő képet.

A feltámadás utáni eseményeket már jól ismeritek, hiszen húsvétkor minden évben hallotok róla.
A 123. oldal jobb alsó részén, a szürke sávban, van nyolc mondat. Sajnos mindegyikbe „nyomdai hiba” került. Javítsátok ki!

Jézus mennybemenetele előtt egészen konkrét utasítást adott apostolainak – ez a missziós parancs.
Olvassátok el ezt a bekezdést a 123. oldalon, hogy megtudjátok mi az a két dolog, aminek teljesítését végső rendelkezésként hagyta Jézus.

Az evangélium hirdetése életünkkel, a saját környezetünkben mindnyájunk feladata.
Az utolsó fejezet ebben a leckében, az örömről szól, olvassátok el a 124. oldalon.
A héten az lesz a feladatotok, hogy minden napban keressetek valami örömteli dolgot és azt mondjátok el a családtagjaitoknak, hogy együtt örülhessetek.

Jegyezzétek meg kívülről a missziós parancsot! (Mt 28,19-20, 124.o.)
Utána könyv nélkül oldjátok meg a következő feladatot:

Óravégi ismétlésként pedig válogassátok szét, hogy mi értékes és értéktelen az életben és Isten Országában: https://learningapps.org/4783207

Ima: Segíts minket, Urunk, abban, hogy ne szabjunk határt szeretetünknek!  Ámen.

Áldott szép hetet kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Földrajz 06.11.

Sziasztok! Lezártuk a jegyeket,zárjuk a tanévet! Jó pihenést kívánok mindenkinek a nyári szünetben!Vigyázzatok Magatokra,mozogjatok sokat,...